0036 20 20 55 118
info@rafting-szlovenia.hu
Trg Golobarskih zrtev 40. 5230 Bovec, Szlovénia

Történetünk röviden

A Rafting Szlovénia honlap magyar barátabb címe miatt jött létre 2013-ban. Rafting cégünk, a Soca Rider, mint cég, 2010-ben alakult. Megálmodói, Vasadi Petra és Császár Gyula hosszú évek óta a rafting és vadvízi kajakozás iparában tevékenykednek. „Utazásaink során részt vettünk több rafting és vadvízi kajak túrán, dolgoztunk kisebb és nagyobb rafting cégeknek mind Dél-Amerikában mind Europában és a látottak mellett saját ötletek kezdtek kirajzolódni melyeket már magunk akartunk megvalósítani.” Felszereléseinket, eszközeinket folyamatosan fejlesztjük, hogy vendégeinket nagyobb biztonsággal, és kényelemmel tudjuk kiszolgálni. A Rafting Szlovénia vadvizi túráztatással foglalkozik kizárólag, minden dolgozónknak, túravezetőnek a vadvizi túraszervezés, vagy túravezetés a munkája.

2018-tól azon cégszövetségbe kerültünk, akik koordinálásával történik a Soca és Koritnica folyók veszélyes pontjainak megtisztítása.

Célunk, hogy kalandokkal teli, tökéletes vadvízi kikapcsolódásban legyen részetek. Hogy úgy tudjuk bemutatni a Soca völgy természeti szépségeit és lehetőségeit, hogy mindig visszavágyódjatok ide!

Ismerkedj meg a Rafting Szlovénia csapatával

Évek alatt egy nagyon stram csapat állt össze. Egy világlátott, motivált, profi túravezetői csapat, ahol mindenki arra törekszik, hogy tudását a világ más tájain is csiszolja. Emberileg és szakmailag is eredményes csapat, örülünk, hogy a része lehetünk.

Császár Gyula - túravezető

Kisgyermek korom óta a víhez kötődöm. Kenusként kezdtem, később sokat kajakoztam tengeren, és vadvizen. A vadvizi túra vezetést 20 éve kezdtem, először csak hétvégéken Szlovákiában és Ausztriában, majd Szlovéniában. Most már 12 éve kizárólag vadvizi evezéssel foglalkozom. Kajakosként 2 évet dolgoztam Chilében, eveztem Argentínában, Peruban, számos európai országban. Szabad időmben is a folyón és a hegyekben szeretek lenni, örülök, hogy lehetek olyan szerencsés, hogy itt Bovecben, a Soca folyó mellett lakhatok. Vendégeinknek a túráimon is ezt csodát szeretném bemutatni.

Vasadi Petra - kapcsolattartó

Szüleimnek köszönhetően elég korán hajóba "kerültem", eleinte síkvízen, hazai folyókon, tavakon eveztem majd vadvízen, Ausztriában. Később jött a tengerikajak, hatalmas víztömeg nagy távolságok, lakatlan szigetek és ezek minden szépsége és veszélye. Gyuszival Dél-Amerikába mentünk fél évre, ott láthattam a vadvízek legjavát, és hogy milyen közel élni a természethez, majd innen már nem volt megállás. Bovecbe, Szlovéniába költöztünk és jelenleg is itt élünk. Gyógyszerészként végeztem, és azt gondoltam gyógyszerekkel fogok gyógyítani de itt találtam valamit ami sokkal jobban gyógyít, ezt szeretném megmutatni Nektek!! Az evezés mellett amikor csak tehetem biciklinyeregbe pattanok és bebarangolom a környéket vagy bakancsot húzok és irány a Júliai Alpok. Ez az én igazi világom!

Bimbó László - túravezető

Laci barátságos, elhivatott és segítőkész rafting és vadvízi kajak túravezetője a Rafting Szlovéniának. Örülünk, hogy csapatunkban tudhatjuk! Mindig figyel, hol tud segíteni. Dolgozott már vadvízen korábban Ausztriában, Szlovéniában és Indiában is. Másik szenvedélye a biciklizés, több országot bejárt biciklivel a világ minden táján. Mindig figyel arra, hogy a Rafting Szlovénia vendégeként jól érezd magad Bovecben és a sok élmény miatt visszavágyódj ide, a Soca folyó völgyébe.

Matlag József - túravezető

Jofó szeret vízen lenni és túrát vezetni. Nagy lelkesedéssel viszi a Rafting Szlovénia kanyoning és rafting túráit,ahol humorával, kreatív feladatokkal, jó hangulatot teremt Síkvízi kajakosként kezdte gyerek korában, vadvízi raftos tapasztalatait pedig Szlovéniában, Indiában és Argentínában szerezte. Jofó a kanyoning guru nálunk, folyamatosan továbbképzi magát. Túrái során arra törekszik, hogy Te mint a Rafting Szlovénia vendége, egy biztonságos, kalanddús élményben legyen részed és újra el akarj hozzánk látogatni.